|
|
 |
Hiányozni fogsz XPJogsértő ügyé lett az XP árusítás A Windowsi tiltás nem altatódal, jogsértést jelent, ha valamely PC forgalmazó mégis előretelepített XP rendszerű gépeket próbál értékesíteni.
|
Hiányozni fogsz XP
Bill Gates, Windows 7 jelen, régmúlt XP, Windows 95 illetve 97 retró jelentik a számítógépes rendszerek alapjait. Még tömörebben fogalmazva Microsoft.
A minden idők Microsoftja el fogja temetni az XP-t.
Ez derül ki a cég néhány napja kiadott közleményéből: A bejelentés alapján mind a gyártók, mind a forgalmazók számára ezen túl tilos lesz az XP rendszerű számítógépeket árusítása. Ez a nyomás talán nem rendíti meg mélységesen az érintetteket, hiszen a legújabb eszközökön nyár óta Windows 7 fut, a raktári darabok pedig nem relevánsak ebből a szempontból, hiszen a történet arról szól, hogy az új rendszert minél szélesebb körben kezdjék el alkalmazni. Persze, ha a kifutott darabot akarják kiárusítani, akkor azokra is vonatkozik a felhívás.
Jogsértő ügyé lett az XP árusítás
A Windowsi tiltás nem altatódal, jogsértést jelent, ha valamely PC forgalmazó mégis előretelepített XP rendszerű gépeket próbál értékesíteni.
Akkor kinek számíthat az XP halála?
Mindazoknak, akik évek óta használják, és számukra hűséges társ és egyben barát, mert kényelmes és profi, és mindazoknak akik nem hódoltak be sem a Vistának sem a Win 7 őrületnek, illetve nem egy másik brand követői. Ezen kívül a Windows konzervatívoknak, a nagyiknak, kik néhány évvel ezelőtt elkezdtek számítógép-felhasználóvá lenni, a közalkalmazottaknak, akiknél az önéletrajzban első helyen volt megjelölve az XP ismerete.
Hiányozni fogsz XP
A tegnapi bejegyzésem apropóján támadt is korszak, illetve csoportalkotó ötletem. A „Hiányozni fogsz XP" csoportját lenne érdemes a Facebook-on létrehozni. El is posztolom ezt az ötletet, talán valaki még időben felkarolja, és így nem tűnik el nyomtalanul az emberek emlékezetéből. Viszlát XP jó volt veled, de leírtak! Máris megkönnyezem a régit, hiszen féléve vagyok Win 7-es barát, de nem érzem jól magam tőle, néha evidens dolgokat kérdőjelez meg, saját adminisztrátori hozzáférésembe kételkedik és ha tölteni kívánok bármit, vagy egy külső eszközt csatlakoztatok, mindig jelez és jelszavakat kell neki adnom. Fárasztó a folyamatos és értelmetlen párbeszéd és paranoid mindez.
 | Új hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be |
|
Olvassa el szerkesztőink blogjait, hogy mélyebben elmerülhessen az online média világában.
 |
A 404 hibaoldal-MéDia · 2010/10/29 |
Számos bosszantó dologba ütközhetünk szörfözés közben: az oldalakra elhelyezett villogó bannerektől kezdve, az animált hirdetésekig, nem beszélve a rosszul felépített weboldalakról, ahol a bennünket érintő információt csak nagy erőfeszítések árán találjuk meg.
 |
Hiányozni fogsz XPMéDia · 2010/10/27 |
Jogsértő ügyé lett az XP árusítás A Windowsi tiltás nem altatódal, jogsértést jelent, ha valamely PC forgalmazó mégis előretelepített XP rendszerű gépeket próbál értékesíteni.
 |
Facebook-os vagyok, manipulálható vagyokMéDia · 2010/10/26 |
A Facebook felületén zajló véleményformálók csoportokba tömörülve tömegkommunikátorokká válhatnak, gondoljunk csak bele, a közösségi portál 600 milliós tagot tömörít, ennek magyarországi, illetve magyar nyelvterületre vonatkozó hányada akár másfélmilliós nagyságrendű lehet, ami tudjuk még matematikából, hogy nem egy elhanyagolható szám.
 |
Mozgó, animációs háttérképekMéDia · 2010/10/25 |
Nem is értem ezt a háttérmániázást, mert a számítógépet főleg használni szoktuk nem pedig az asztali hátterét bámulni. Erre igazából csak addig van mód, ameddig elindul a Windows, utána katt tovább, nem röpködő madarakat nézegetünk.
 |
Tömeges homályosítási szándék a Street Wiew-onMéDia · 2010/10/22 |
Egyáltalán jó, vagy rossz a Google effajta dokumentarista munkája? Miközben tudjuk, hogy a felvételek a Google térképszolgáltatását gazdagítják: sokkal teljesebb, életszerűbb általuk a térképhasználat, az elmúlt év tényei alapján az akció számos adatvédelmi jogvitát, panaszt generált.
|