Hatékony Webáruház


Hatékony Online Marketing


Autós cégeknek ajánljuk

 

Partnerek

MéDia blogja
95

Instant YouTube a weben

A találati lista normál körülmények között ezt fogja megjeleníteni, www.ytinstant.com , és ez az az oldal. Első ránézésre is normál YouTube oldalnak tűnik, legalábbis a logója alapján

Instant You Tube a weben

Olvastam róla és elhatároztam, hogy kipróbálom az Instant You Tube keresőjét, hiszen akárhogy is tekintjük, Feross Aboukhadijeh a YouTube kereső jelenlegi verziójának működésében jelentős áttörést valósított meg. A Stanford egyetem19 éves hallgatója IT-s virtusból, azaz egy fogadásból írta a YouTube-ra a programot, és bár a fogadás szerint egy óra alatt kellett volna megszületnie az opusnak, három óra alatt készült el, majd ezt követően felkerült a netre, hogy önálló életet éljen.

Az ifjú programozó a rengeteg elismerő levél mellett, máris munkaajánlatot kapott a Googletől. Hogy hogyan valósítja meg karrierjét, ez most nem annyira érdekes, inkább a keresőhöz  szeretnék fűzni egy-két kommentet.

Először is a keresőmotorba be kell írni az instant YouTube kulcsfogalom- együttest, mert magára az oldalra csak így akadunk rá. Másodjára pedig rábökünk a legelső találatra, mert értelemszerűen az a nyerő oldal.

A találati lista normál körülmények között ezt fogja megjeleníteni, www.ytinstant.com , és ez az az oldal. Első ránézésre is YouTube oldalnak tűnik, legalábbis a logója alapján. A helyzet azonban az, hogy a népszerű videomegosztóra íródott program hivatalosan még nem a YouTube tulajdona, csupán egy megoldás, amire a nagyok eddig nem gondoltak. A YouTube Instant kereső ötlete egyébként magának a Google Instant keresőjének a mintájából ihletődött.

 Szóval az oldalon a lYouTube logója mellett megjelenik egy kereső sáv és ebbe  kelll pötyögni a keresett videoanyagot. Már a legelső betű beírása után több opciót is felajánl a program. Érdekes észrevétel azonban, hogy az M betűről egyenesen Jacko, azaz Michael Jackson jut eszébe a YouTube Instant-nak, merthát az M betű a megosztón úgy tűnik jackóra optimalizált. Stop, méhzümmögés , stop, Madonna, stop Micimackó stop akármi, ha m betűvel kezdődne. El lehet szórakozni az újdonsült programmal, és kulcsszó-kutatást végezni minden egyes betűre, hogy pontosan melyik ma élő sztárra Google -optimalizálták az ABC-t, erre nyilván nincs időkeret, de néhány percnyi játékot megér.

A következő betű beírásánál is úgy tűnik a program okosabb minálunk, gondolatolvasóként képes viselkedni: ahogyan megjelenít egy videóanyagot, azonnal elkezdi lejátszani, és a lejátszó baloldalán további lehetséges találatokat vet fel. Bár gyorsnak nevezhető a program, ám zavaró, hogy még mielőtt ráböknék bármi lejátszására, már pörög is a videó.

Ez így elég lebutított változata egy majdani jól működő YouTube Instant keresőnek. Az optimális keresőt valahogy úgy képzelem el, hogy a feltöltött anyagok kommentjeit is olvashatom, és nem kezdi el azonnal játszani, és természetesen nem feltételezi rólam, a felhasználóról, hogy az M betűről Michael Jackson jutott eszembe.
2010/09/23 · MéDia blog · Partnerek
127 olvasás · 0 hozzászólás
Új hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be
Olvassa el szerkesztőink blogjait,
hogy mélyebben elmerülhessen az
online média világában.
114

A 404 hibaoldal-

MéDia · 2010/10/29
Számos bosszantó dologba ütközhetünk szörfözés közben: az oldalakra elhelyezett villogó bannerektől kezdve, az animált hirdetésekig, nem beszélve a rosszul felépített weboldalakról, ahol a bennünket érintő információt csak nagy erőfeszítések árán találjuk meg.
113

Hiányozni fogsz XP

MéDia · 2010/10/27
Jogsértő ügyé lett az XP árusítás
A Windowsi tiltás nem altatódal, jogsértést jelent, ha valamely PC forgalmazó mégis előretelepített XP rendszerű gépeket próbál értékesíteni.
112

Facebook-os vagyok, manipulálható vagyok

MéDia · 2010/10/26
A Facebook felületén zajló véleményformálók csoportokba tömörülve tömegkommunikátorokká válhatnak, gondoljunk csak bele, a közösségi portál 600 milliós tagot tömörít, ennek magyarországi, illetve magyar nyelvterületre vonatkozó hányada akár másfélmilliós nagyságrendű lehet,  ami tudjuk még matematikából, hogy nem egy elhanyagolható szám.
111

Mozgó, animációs háttérképek

MéDia · 2010/10/25
Nem is értem ezt a háttérmániázást, mert a számítógépet főleg használni szoktuk nem pedig az asztali hátterét bámulni. Erre igazából csak addig van mód, ameddig elindul a Windows, utána katt tovább, nem röpködő madarakat nézegetünk.
110

Tömeges homályosítási szándék a Street Wiew-on

MéDia · 2010/10/22
Egyáltalán jó, vagy rossz a Google effajta dokumentarista munkája? Miközben tudjuk, hogy a felvételek a Google térképszolgáltatását gazdagítják: sokkal teljesebb, életszerűbb általuk a térképhasználat, az elmúlt év tényei alapján az akció számos adatvédelmi jogvitát, panaszt generált.

G.M. Production Kft. Budapest, 1136 Hollán Ernő u. 5. Tel: 06 1 2370110