Hatékony Webáruház


Hatékony Online Marketing


Autós cégeknek ajánljuk

 

Partnerek

MéDia blogja
26

Ügyfélkapu és más(s)okk

Egy portál összeomlása többnyire a szerver túlterhelése miatt következik be, ezért a nagyobb közérdeklődésnek számító webhelyeken célszerű lenne az erősítésbe invesztálni


Aki azt hiszi az internetes ügyintézés egyszerűbb a klasszikus bürokrata útvonal kálváriájánál, kapaszkodjon meg, Téved. Téved, mert alapvetően semmiféle időt nem nyer, ha bebizonyosodik, hogy kezdő. De, még egy haladó internet-felhasználó számára is komoly próbatételnek és időveszteségnek számít az e-ügyintézési kaland, főleg, ha első alkalommal folyamodik egy ilyesfajta szolgáltatáshoz. A web áttekintésére érdemes kellő mennyiségű időt szánnia, másként nem működik. Persze maradjunk a hagyományosabb megoldásoknál, és tételezzük fel, hogy jóval egyszerűbb besétálni az illető hivatalba ahol egy a lelkes hivatalnok A- Z-ig kalauzol bennünket az ügyintézés folyamataiban.

 

Nem vagyok az e-rendszerek ellen, sem a bürokrácia mellett, de úgy vélem a magyar társadalom zöme még nem készült fel teljesen az internet ilyen mérvű használatára. A dolog pesszimistább vonzata az, hogy maguk a szolgáltatók sincsenek felkészülve. Nézzük a
a felvi.hu honlapja esetét: ami már többször bebizonyította magáról, hogy kevés. Az e-felvételizés idén ugyanis nem volt zökkenőmentes, a felvételi utolsó napján a honlap összeomlott több ezer felvételiző bosszúságára. Vagy nézzünk egy meredekebb példát,


az Ügyfélkapu 2 kísérletét.

 

Az állampolgárok és az állami hivatalok közti gyors ügyintézés érdekében létrehozott állami portál megújult verziója, pár órára az üzembe helyezést követően teljesen összeomlott. A magyarország.hu Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszerének fejlesztését mintegy 5 milliárdos EU-s támogatásból finanszírozták a könnyebb, a gyorsabb, a felhasználó barát ügyintézés érdekében.

 

Az ügyfélkapu 2 március 1-re datált átállását teljes sikertelenség övezi, most hibaelhárítási üzemmód honol portálon. A szolgáltató egyelőre az eredeti portált fogja visszaállítani, derül ki különböző internetes forrásokból. És még nem tudni mikorra halasztják a teljes átállást.
Az ügyfélkapu esetében nem tudni, miért omlott össze a portál, a felvi.hu honlapjánál a dolog egyértelműbb: az utolsó napra halasztott jelentkezések fagyasztották le a honlapot.

 

Egy portál összeomlás többnyire a szerver túlterhelése miatt következik be, ezért a nagyobb közérdeklődésnek számító webhelyeken célszerű lenne az erősítésbe invesztálni, de lám a fenti példa alapján az 5 milliárdos befektetés is kevésnek bizonyult.

 

Nap, mint nap szembesülünk: az Összeomlott vagy meghackelt internetes rendszerek jelenségével Ezek bizalmatlanságot generálnak az átlagos felhasználóban főleg, ha a jelenség nem elenyésző esettel bizonyított. A különféle statisztikák azt igazolják, hogy van okunk aggódni, hiszen senki sem garantálja, hogy az általunk látogatott, beregisztrált weboldalakon adataink biztonságban vannak, mi van, ha jön a kibertámadó?

 

2010/03/01 · MéDia blog · Partnerek
166 olvasás · 0 hozzászólás
Új hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be
Olvassa el szerkesztőink blogjait,
hogy mélyebben elmerülhessen az
online média világában.
114

A 404 hibaoldal-

MéDia · 2010/10/29
Számos bosszantó dologba ütközhetünk szörfözés közben: az oldalakra elhelyezett villogó bannerektől kezdve, az animált hirdetésekig, nem beszélve a rosszul felépített weboldalakról, ahol a bennünket érintő információt csak nagy erőfeszítések árán találjuk meg.
113

Hiányozni fogsz XP

MéDia · 2010/10/27
Jogsértő ügyé lett az XP árusítás
A Windowsi tiltás nem altatódal, jogsértést jelent, ha valamely PC forgalmazó mégis előretelepített XP rendszerű gépeket próbál értékesíteni.
112

Facebook-os vagyok, manipulálható vagyok

MéDia · 2010/10/26
A Facebook felületén zajló véleményformálók csoportokba tömörülve tömegkommunikátorokká válhatnak, gondoljunk csak bele, a közösségi portál 600 milliós tagot tömörít, ennek magyarországi, illetve magyar nyelvterületre vonatkozó hányada akár másfélmilliós nagyságrendű lehet,  ami tudjuk még matematikából, hogy nem egy elhanyagolható szám.
111

Mozgó, animációs háttérképek

MéDia · 2010/10/25
Nem is értem ezt a háttérmániázást, mert a számítógépet főleg használni szoktuk nem pedig az asztali hátterét bámulni. Erre igazából csak addig van mód, ameddig elindul a Windows, utána katt tovább, nem röpködő madarakat nézegetünk.
110

Tömeges homályosítási szándék a Street Wiew-on

MéDia · 2010/10/22
Egyáltalán jó, vagy rossz a Google effajta dokumentarista munkája? Miközben tudjuk, hogy a felvételek a Google térképszolgáltatását gazdagítják: sokkal teljesebb, életszerűbb általuk a térképhasználat, az elmúlt év tényei alapján az akció számos adatvédelmi jogvitát, panaszt generált.

G.M. Production Kft. Budapest, 1136 Hollán Ernő u. 5. Tel: 06 1 2370110